A sikernek van receptje?

Ha a sikernek olyan biztos receptje van, amit mindenki megtanulhat, akkor miért nem tanítják azt az iskolában?

Jó kérdés!  A Rendszernek ez nem érdeke. A hatalmon lévőknek szüksége van a dolgozókra, mint a méhek társadalmában.  Alkalmazottakra van szükség, hogy kiszolgálják a Rendszert. Boldog(?) és nagyon kényelmes, biztosnak tűnő világot alkottak körénk, vagy talán mi magunk is alkotunk magunknak.  Mire felnövünk és gyerekeink lesznek épp úgy a Rendszer részeivé leszünk és pont azokat a hibás beidegződéseket adjuk tovább, ami mi magunk is a szüleinktől kaptunk.

Megszülettünk, mint egy -a kutatások szerint már az anyaméhben kialakult- tudatos lény. A kisgyerek egy tökéletesen gátlások és félelem nélküli teremtmény! De hamar beleneveljük a félelmet: ne tedd ezt, ne tedd azt! Ekkor kezdi megérteni, hogy nem jó dolog új dolgokkal kisérletezni, mert annak dorgálás a vége.

Az iskolában is minden hibát büntetnek. Megtanulod, hogy a kudarcot kerülni kell! Nem mondja senki, hogy a kudarc valójában nagyon hasznos dolog, megtanít a helyes utat járni. Ahelyett, hogy bátorítanának: csináld tovább, megszégyenítenek vagy leszidnak a hibáid miatt. Nincs is ennél károsabb! A kisgyermek agya, mint egy üres computer winchester. Erre írják rá a programot, ami úgy hangzik: ne hibázz! Ne lógj ki a sorból!

Aztán ott van az otthoni környezet, ahol a szülők, miután végig gürizték a napot, fáradtan és fásultan esnek haza. A gyerek meg szeretne egy új biciklit.
Erre az apa: mit gondolsz, lopom én a pénzt? Tudod te mennyit kell ezért dolgoznom? Vagy: mi vagyok én, Rockefeller? A pénz nem fán terem!
Ilyesmiket hallunk. Amit sokat hallunk, az bizony beleivódik a tudatalattinkba és részünkké válik. Elhisszük, mert nem dolgozzuk fel a jelentését, és elfogadjuk úgy, ahogy van igaznak. És mire felnövünk azzal a tudattal élünk, hogy a pénzért keményen kell megdolgozni, nem kaphatunk meg mindent.
Jobb a biztos állás kevés pénzért, mint a kudarc lehetőségét felvállalva kockáztatni és felelősséget vállani. 

A közbeszédben és a médiában a gazdagok pedig nem tisztességes emberek. Ha elmegy mellettünk az utcán egy gyönyörű, hatalmas luxusautó nem az jut eszünkbe, hogy ennek a gazdája biztos egy nagyon ügyes, okos ember, hanem az, hogy ez biztos egy maffiózó! Így van? Ezt gondolod? Eszerint nem hiszed el, hogy lehet becsületesen is sokat keresni. De akkor hogy képzeled, hogy neked is meglehet ez? Hát ez az:sehogy. És meg fog olyan dolog valósulni valaha is, amit el sem hiszel? Soha! Ez az egy dolog lehetetlen!

Azonban minden olyan dolog, amit el tudsz képzelni az igenis meg is tud valósulni!

Így leszünk szép lassan cirkuszi elefántok. Ismered ezt a példát? Ha nem akkor itt gyorsan elmesélem:

A vándorcirkusz udvarán legel a hatalmas elefánt. Mindössze egy kis földbe szúrt karóhoz van kikötve. De vajon miért nem szökik meg? Hisz olyan hatalmas ereje van, hogy könnyedén kihúzhatná a karót a földből.

Az idomítás miatt. Mikor kicsi volt, akkor is kikötötték a karóhoz. Ő próbálkozott, próbálkozott. De ereje még kevés ahhoz, hogy elszakítsa. Egy idő után, hogy elkerülje a kötél szorítása által kiváltott fájdalmat, vagy csak egyszerűen feladja és nem próbálkozik tovább. Késöbb persze felnő és még mindig azt hiszi, hogy nem tudja kihúzni a karót.
Hát valahogy így alakul ki a kudarckerülő magatartás. Ennek ellentéte a sikerkereső.

Te melyikhez tartozol? Először is határozd el, hogy őszinte leszel magadhoz. Enélkül máris elbuktál. Az orvosok szerint is a pontos diagnózis már fél gyógyulás. Fel kell ismerni a problémát, ahhoz, hogy kezelni lehessen. Szembe kell magunkkal nézni, ez az első lépcsőfok. Aztán pedig el kell határozni, hogy változtatunk.
Az igazság itt van.

Vagy éljük tovább középszerű, szürke életünket.